Így üldözd el a vásárlót 3 lépésben – avagy a bolti eladók legnagyobb hibája
Az esetek többségében a bolttulajdonosok legnagyobb problémája az, hogyan illetve milyen módszerekkel bírja rá az eladókat a kedves kiszolgálásra. Sokszor elég egy negatív élmény, hogy a vevő azt mondja, „ide többet soha be nem teszem a lábam”. De az ember már csak ember, és szeret új esélyt adni. A gond akkor kezdődik, ha a lehetőséget többször is eljátsszák. A bolti eladók legnagyobb hibája, hogy sokszor unott, és ellenszenves hozzáállásukkal vevőt, és bevételt vesznek ki a zsebedből.
Ez az eset velem történt meg. Ezzel a példával szeretnék rávilágítani egy égetően fontos, ám nagyon egyszerűen kezelhető problémára, hogy veled ne történhessen meg.
Osztatlan figyelem
Második gyerekünk születése után egyre korlátozottabb lett a mozgásterem. Ezért is örültem meg annak, hogy az otthonunk közelében rátaláltam egy ruhaboltra, ahol jó minőségű, akár használt ruhákat is árultak. Gyakran betértem, mert szeretek vásárolni, és szükség is volt a ruhatár frissítésére, hiszen a gyerek is csak nőttek, és nőttek. Észrevettem azonban, hogy valahányszor bementem, az eladó, akiről később kiderült, hogy maga a tulajdonos, unottan ücsörgött a székén. Úgy tűnt, mintha kifejezetten zavarná a jelenlétem, holott pénzt szerettem volna nála hagyni. Nem állt fel, nem kérdezte meg, miben segíthet. Gyakorlatilag lutri volt, hogy vásárolok-e valamit, vagy sem. Bevallom, nem nagy örömmel tértem be emiatt a boltba, de a kirakatban lévő ruhák gyakran elcsábítottak.
Intim szféra
Az első „kedves megjegyzése” akkor volt, amikor a harmadik gyerekünkkel voltam várandós. Rám nézett, és minden előzetes nélkül megkérdezte, minek nekem még egy gyerek, hiszen már van kettő. Ezen a ponton megfordult már a fejemben, hogy sarkon fordulok, de úgy éreztem vissza kell vágnom. Elmondtam, hogy tulajdon képen négy gyereket szeretnénk, és a jó Istenre bízzuk, hányat kapunk végül ajándékba. Kifizettem a ruhát, amit a kezemben szorongattam, és úgy léptem ki az ajtón, hogy magamban eldöntöttem, ide többet nem vezet az utam.
Kéretlen vélemény
Időközben megszületett harmadik gyermekünk, és egyszer valahogy úgy hozta a sors, hogy mégis arra vetődtem. Megláttam a kirakatban egy nadrágot, amibe első látásra beleszerettem. Nagy levegőt vettem, beléptem, kedvesen köszöntem és megkértem, hogy akassza le a kirakatban lévő nadrágot, hogy felpróbálhassam. A szeme kigúvadt, elkezdett méricskélni, majd lenézően kijelentette, hogy az a 38-as nadrág nem lesz jó rám, mert minimum 44-46-osra lenne szükségem. Gondoltam, ezt a meccset most már csak azért is lejátsszuk. Tisztában voltam azzal, hogy van rajtam némi súlyfelesleg, de nagyon rosszul esett, hogy ilyen gorombán az arcomba tolta. A nadrág tökéletesen passzolt rám. Megvettem, majd az ajtóból visszaszóltam, hogy ide többet nem jövök.
Mit kaptam?
Lehangoló légkört, elutasítást, kéretlen véleményt, ítélkezést. Csupa negatív élményt.
Mire vágytam?
Segítségre, kedvességre, törődésre. Egy jó nadrágra.
Hogyan teremthette volna meg a pozitív vásárlói élményt?
Egy kedves szóval, mosollyal, segítő hozzáállással. Ehhez nem kellett volna más, csak maga az ember.
A történet pikantériája, és legnagyobb bakija, hogy mindezt a tulajdonos tette. A verbális, non-verbális, és a vokális kommunikációjával szó szerint elüldözte a vevőket. Vélhetően nem én voltam az egyetlen, mert az esetet követően nem sokkal az üzlet bezárt.
