Láss, ne csak nézz!

Oly gyakran esünk abba a hibába, hogy azt látjuk, ami nincs, ami hiányzik, ami még lehetne… Mit nem tettünk még meg… Mit nem értünk még el… Mit nem kaptunk még meg…
És még mit nem? Ugye, hogy milyen könnyű folytatni?
És igen, talán jogos is.

Vágyak, álmok, célok, tervek…
És megannyi sóhaj, küzdelem, könny és verejték…
Miért is? Elérni azt, ami még nincs.
Meddig csináljuk? Amíg bírjuk!
Mert kell, ami nincs…

DE!
Megállásra kényszerülünk olykor.
Talán mások állítanak meg, talán Te magadat, talán a tested szól, talán az elméd, talán a Lelked…
Mert elfárad, mert megüresedik…
És elfogynak a biztatások, nincsenek már a jó barátok, üresek a szavak, a gondolatok…
És nem marad más, csak ami van!
Amit az élet addig adott!
Amit ajándékba kaptál.
Önzetlen szeretetből, végtelen kegyelemből…
Az életed…, a tested, az elméd, a lelked…, Te magad… így ahogy vagy!

egy pillanatra állj meg kérlek
-mondom magamnak hirtelen-
és nézd meg mit adott az élet
mielőtt azt néznéd mit nem…

Mert egy remekmű vagy, egy csodás alkotás, aki okkal és céllal érkezett ide a földre.
Épp oda ahol most vagy! Azt mondod képtelenség? Akkor kérlek állj meg egy pillanatra és vedd számba mit kaptál ajándékba!

És még egyet kérek: Magaddal  kezd!

Nos…
Mit IGEN?