Skip to content

Szeretettel üdvözöllek!

Váróczi Aranka vagyok, 20 éve boldog feleség és három csodálatos gyermek édesanyja. 

 

Erdélyben születtem, a Brassó melletti Négyfaluban, ott éltem kis kamasz koromig. Bár ez rövid idő volt, mégis magamba szívtam azt az életérzést, amely az összefogásról, egymás támogatásáról és segítségéről szól, minden helyzetben és minden körülmények között. 


Gyerekkoromban lelkész szerettem volna lenni. Vagy színész. Imádtam szerepelni, vonzott, hogy az emberek előtt álljak, beszéljek, és érzéseket, gondolatokat közvetítsek feléjük. De aztán egészen máshogy alakult.  


Az élet nagy fordulatott vett és váratlan változást hozott.

Váróczi Aranka
útitárs

A rendszerváltás a családom számára hatalmas változásokat hozott, aminek az egyik legnagyobb – és számomra legváratlanabb – lépése az volt, amikor a családom Erdélyből Magyarországra költözött.

Én ekkor 12 éves voltam, és ez az élmény számomra sorsfordító volt.

A családomon kívül mindent elvesztettem, ami addig fontos volt számomra – így magam is elvesztem jó időre.

Hosszú évekbe telt, mire ebből a veszteségből újra magamra találtam.

Az egyetlen kapaszkodó ebben az időszakban az intenzív hitélet volt számomra.

Teológián végeztem szociális munkás specializációval, így később ezen a területen helyezkedtem el. Családsegítőként igen komoly – és sokszor bizony szívszorító – tapasztalatokat szereztem.

 

Aztán eljött az ideje a saját család alapításának is.

 

A szerelem már 17 évesen rám talált, és azóta is tart.
Három gyermekünk született és én 10 éven át neveltem őket otthon.

 

Ez idő alatt a gyülekezetben végeztem jószolgálati munkát: időseket látogattam, hittant tanítottam, baba-mama kört szerveztem, kultúrmissziót folytattam.

aranka_kep9
aranka_kep5 (3)

Egy idő után egyre többet segítettem a családi vállalkozás működtetésében is. Online üzletág vezetőként a webáruházak működését koordináltam és kézben tartottam a pénzügyeket.

 

Egy teljesen másik világba kerültem ezáltal, és rengeteget tanultam nemcsak az üzletberendezési szakmáról, hanem egy vállalkozás vezetéséről, működtetéséről és a marketingről is.

 

Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált, hogy elhívásom, a segítő szakma iránti elköteleződésem, az a vágy, hogy az emberekkel foglalkozzak és segítsem életútjukon, egyre erősebb bennem. 

 

Innen pedig már szinte nyílegyenes út vezetett a coachinghoz.

 

Life-, és art coach képzés elvégzése után, kerestem azt az utat, ahol összekapcsolódhat a coaching a keresztény értékrendemmel. Nagy örömömre rátaláltam a Pünkösdi Teológiai Főiskola képzésére, ahol másoddiplomát szereztem keresztény szemléletű coach és vezető szakon.

Nagy büszkeségem, hogy a nemzetközi coachszövetség, ICF,  ACC minősítési vizsgáját is sikeresen teljesítettem.


Keresztény szemléletű és
megoldásfókuszú coachként célom, hogy magánszemélyeknek, cégeknek és vállalkozóknak segítsek megtalálni azt az új fókuszt, ami hozzásegíti őket a jobb eredményekhez, a nagyobb elégedettséghez és a teljesebb élethez. Ahhoz, hogy képesek legyenek egyedi, maradandó nyomot hagyni.

Jelenleg -engedve a  gyermekkori belső hívásnak- az Evangélikus Hittudományi Egyetem mesterképzésén, a teológus-lelkész szakon folytatom tanulmányaimat.

aranka_kep6 (1)